A hétvégékről szóló összefoglalómban érintettem azt, hogy “nagyon gyorsan adaptálódik a test ezekhez a szintkülönbségekhez”. Talán fontos lehet egy kicsit kibontani ezt a témát,

hiszen miről másról szólna a külföldre költözés, mint az adaptációs készségek elsajátításáról?

Csaltam egy kicsit, hiszen a költözés előtt utánaolvastam annak, mire számíthatok. A leginkább megmaradó gondolat valami olyasmi volt: “meglesz a képességed a gyors alkalmazkodásra”.

Ez persze részben készség, adottság, részben pedig tényleg valami olyasmi, ami gyakorlás által fejleszthető.

Nézzük meg először a “testi” rétegét, talán az az egyszerűbb.

Amikor megérkeztem, tudtam, hogy dimbes-dombos szigetre érkezem. Azt is tudtam, hogy nem annyira szerettem hegyen futni, bringázni, sífutni. Sőt még a lépcsőket sem szeretem. Jó kihívásnak tűnt tehát az, hogy bőven adódik lehetőség ennek a leküzdésére.

Vásárolni általában jól megfontoltan, lassan és nem impulzívan szeretek. Ennek ellenére 20 perc keresgélés után ültem taxiba, hogy megvegyem a kerékpáromat. És milyen jól tettem! Nagyon sokan próbáltak elbizonytalanítani utólag, hogy Málta nem az a hely, ahol bringázni érdemes. Lehet, hogy így van, de ezt inkább olyan emberek mondták, akik vagy nem, vagy 1-2-szer próbálták ezt itt.

Én azt tapasztaltam, hogy kb 2-3 hétnek kell eltelnie (ami esetemben 12-15 órát jelent) a bringán, hogy kezdjen kényelmessé válni. A testem is jól tükrözte ezt az időszakot, mert ezt követően a pulzusomat sehol sem tudtam 180 fölé vinni (egy tavaly novemberi Normafa futóversenyen ehhez 13 másodperc kellett 😊).

A test tehát adaptálódik, de mi van a lélekkel?

Itt talán a személyiség kérdése dominánsabban jelenik meg. Én, ezek alapján a nagyon nagy szakmaiságot mutató internetes tesztek alapján éppen az extrovertált-introvertált skála közepén vagyok, amire sokáig rendkívül nagy teherként és hátrányként tekintettem, úgy érezve, hogy egyik sem vagyok.

Persze a valóságban éppen, hogy mindkettő előnyeit tudom élvezni.

Ez segíti tehát a mindennapokat, a balansz keresése.

• 20 ember megismerése 1 órán belül, majd
• egy hosszú séta a lila naplementében, valahol a máltai semmi közepén.
• Egyedüli magyarként történő részvétel egy egész napos üzleti eseményen, majd
• egy-két órán át a kedvenc magyar számaim hallgatása.

Nyilván a végtelenségig sorolható lenne ez a lista, amit mondani szeretnék vele az az, hogy

mindenkinek megvan a saját, évek alatt kifejlesztett eszköztára arra, hogy ezeket a kilengéseket mérsékelje. A legtöbb, amit tenni tudunk, az hogy alkalmazzuk ezt az eszköztárat.

És ha ez sikeres, könnyen vesszük észre magunkat azon, hogy a prekoncepciónk, miszerint “nagyon nehéz lesz”, némileg módosul.